Radnóti Miklós: Szerelmes vers

Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hûvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verõfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!

Mert itt van az õsz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldõl a merev rét,
hallod a halk zuhanást.

Ó évszakok õre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.